Egymás mellett, kéz a kézben, lépegetve haladunk. Távol mindentől, ön- ön magunk világában- álmodunk. Aztán, mint elgurult gyöngyök kerülünk messzire egymástól, tétován. Meg- megállva nyugszunk. A szél zajára még néha meg- meg billenünk. És csönd. A lelkünkben közben sorvadt pokol dúl, s nincs más csak a büdös, kormos, füstös csönd- itt hagylak. Hangtalan sikoly. Ordít. Add ki magadból a dühöd: harapj, tépj, átkozz! Kábán és részegen tovább állok- vagy bosszút. Még nem tudom. A világok messze vonulnak egymástól hirtelen.
Biztosan. Egyszer egészen biztosan megöljük egymást. "De előtte még szeretlek".
