2012. március 19., hétfő

Doboz

Omlós mosolyok, tüdőbe szorult levegő. Nevetés, átkozott nevetés. Mint mikor olcsó boldogságot próbálsz belőlem harapni, szinte elmerülsz a húsomban. Talán éppen pont ezt szeretted bennem. Görcsösek és fehérek az ujjaim, már- már álommá növesztelek. Ilyenkor minden izom megpihen, lomhán…
Itt bent, a mi világunk egy pici szoba, amelyet őrülettel és citromízű félelemmel mázoltunk ki. Itt mindig azok tudtunk lenni, akik soha nem leszünk másokkal.
Aztán csend. Csak egymásra néztünk tétován és összeszorított fogakkal dobozokba raktuk a vágyakat. Most minden üres, már csak a padlóba karcolt MI vagyunk… by: fidorka

2012. március 10., szombat