Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Villon

"Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár ..."

Cím nélkül.

Egymás mellett, kéz a kézben, lépegetve haladunk. Távol mindentől, ön- ön magunk világában- álmodunk. Aztán, mint elgurult gyöngyök kerülünk messzire egymástól, tétován. Meg- megállva nyugszunk. A szél zajára még néha meg- meg billenünk. És csönd. A lelkünkben közben sorvadt pokol dúl, s nincs más csak a büdös, kormos, füstös csönd- itt hagylak. Hangtalan sikoly. Ordít. Add ki magadból a dühöd: harapj, tépj, átkozz! Kábán és részegen tovább állok- vagy bosszút. Még nem tudom. A világok messze vonulnak egymástól hirtelen.
Biztosan. Egyszer egészen biztosan megöljük egymást. "De előtte még szeretlek".

"Örökké nem fog menni,
örökké én se bírom..."

!

"Valahol ott tértem magamhoz, hogy beszélsz hozzám. És aztán megint eltűntem. Hogy most ez a valóság? Vagy a bőröm alatt mászkáló bogaraknak kellene hinnem? És beszélünk. Talán most éreztem először azt, hogy végre elég gyengének találsz ahhoz, hogy megsajnálj. Hogy végre érted a szemem mélységéből, azt hogy nekem ez fáj. És aztán csend. És kiszakadás. Menekülés. Visszaesés. Egyszer megöljük egymást biztosan. De előtte még szeretlek."

"Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
De a percekre emlékezzél,
mikor odabújtál a szívemhez
és magadról megfeledkeztél."