"tudod, édes vagy hogy mindig megmentesz. hogy félévente jelensz meg, nem is az én életem része vagy, de mégis. hogy még csak a nevem tudtad, de már akkor fogtad a kezem. soha nem árultuk el senkinek, hogy a sötétben köröket rajzoltál a tenyerembe. egymásra vigyázunk, néha valóban ezt képzelem. hogy hajnal volt, és én meg a laptopoddal az ölemben ültem a földön, te meg leültél mellém a hűtő elé. akarok valami nyomot rólad, ami túlmutat azon, akiként számontartalak a szívemben. te vagy az én csöndem. és a legrosszabb napjaimon valami boldogság illat. nem az én boldogságom vagy, de tudtodon kívül mindig azzá is válsz. aztán csak a cipőnket néztük az asztal alatt, meg hogy a survive nem miattad szólt, de azért a the moog, az csak a miénk. és hogy álltunk a pultnál, és öt forintosokból kértük ki az este utolsó felesét. és veled szívtam el azt a cigit. most meg leszállsz a buszról, és a lelkemben éppen csak valami sorvadt pokol dúl. megérkezel a világomba, ahová soha nem is képzeltelek. és rám nézel, és üzengetünk egymásnak a lelkünkkel. és most végre megint olyan voltál, mint régen. nem voltál szomorú. egy napig nem voltunk azok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése