Megint elkezdtem Márait olvasni.
Persze, most nem annyira mohón. Inkább olyan nyugodtan.
Mindig csak egy kicsit.
Istenemre mondom,
ha hamarabb születek, férjül veszem.
Biztos Ő is ezt szerette volna.

"“Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. …" (Márai Sándor - Az igazi)

emlék - féle.

Volt egy nagy méretű pólója.
Hozzám képest, nekem nagy.
Emlékszem.
Szürke, kissé kopottas.
Mikor felvettem, a vállai büszkén lelógtak.
Térdig ért.
Az illatát mindig magán viselte.
Szerettem azt a pólót.
Hiányzik.

Alma

Az alma most a szekrényről a földre esett.
Csomagold össze a dolgaid, és mehetsz.
A hátával az ajtónak támaszkodott
s közben szemeivel kiabálta:
Az Istenért, kérlek, ne!
De én tudtam, hogy ebből már elegem van;
felálltam,
felemeltem az almát,
poros volt, és még szinte zöld,
letettem az asztalra.
Nem hagyta abba a kérlelést, egészen az asztalhoz jött,
sírt.
Rámnézett, megtörölte az almát,
sírt.
Amikor mondtam neki: Tedd le azt az almát, és menj!
Az események felgyorsultak, ahogy sejtettem.
Az meg nem számít, hogy más sorrendbe.
Kinyitotta az ajtót.
Odaszaladtam, s azt mondtam: Maradj!
De ő összecsomagolta a dolgait, és elment.
Az alma a szekrényről a földre esett.

Varró Dániel - Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod, szamárfülecskét hajtogatsz neki,

kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen

eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt -
mikor megynyugszol, akkor veszted el.

Várakozás.

Eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt pont ennyire padlón volt a lelkem. Ráadásul várt az ismerletlen, ott Győrött. Új emberek, új környezet. Új ágy. Tartok az új ágyaktól. Most annyi a külnbség, hogy végre látom azokat az eszveszett, bolondfejű emberlényeket, akiket a barátaimnak nevezek. Új vízicsaták, éneklések, Kunsági-s bulik, fulladásos halálba nyúló nevetések. Ideveletek. Hurrá!

Márai Sándor - A sündisznó

Mikor Ede szerelmes lett Etelkába, mindent szeretett volna tudni, s mint ahogy a szerelmes nő tollakkal és virágokkal ékíti magát, Ede egyszerre menekülni kezdett a verbális műveltségből, s szenvedélyesen vágyott a valóság ismereteire.

- Mit tudsz a világról, a valóságról? - kérdezte gőgösen.

- Keveset - mondtam.

- Tudod-e - kérdezte -, mit eszik a sündisznó?

- Falevelet - mondtam.

- Nem! - kiáltotta hivalkodva. - A sündisznó rovarokat eszik. Etelkától tudom.

Akkor megértettem, hogy szerelmes.

Pilinszky János - Négysoros

"Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet."

Ha emlékezetem nem csal, negyedikben tanultunk Pilinszkyről. Azóta imádom ezt a versét. És milyen csodás is, hogy ahány ember van, annyiképp értelmezhető, és mindenki mást talál meg benne. Imádom.