Ölelés

Amikor először kinéztem az ablakon, már akkor rászegeződött a tekintetem. Onnan föntről igazán parányinak tűnt, olyan kis törékenynek. Aztán elmentem mellette. Először nem is nézett rám. Ült a betonfalon, összekuporodva, a lábai pedig lógtak. Meg sem közelítették a földet. Aztán felemelte a fejét. Az arcán ráncok kuporogtak, a szemeiben meg volt valami. Ha azok mesélni tudnának. . . Egy zacskót nyújtott felém a portékáiból, de én legszívesebben csak odamentem volna hozzá, és megöleltem volna. Remélem egyszer valaki tényleg megöleli. Remélem.