Könnyű szavak szállnak mozdulatlanul. Mélyen belevésődnek lelked és szíved legsűrűbb anyagába. Titokzatos boldogságot idéznek, reményeket. Táncra kértek, s Te ostobán átadtad magad e tüneményekkel elvakító káprázatnak. Elvarázsolt, mint a forgatásba ájult táncost. Szédülten, őrülten és felelőtlenül hittél a könnyű szavaknak. Vakon mázoltad lelked a gyönyörrel és nyugalommal. Már majdnem elhitted…
Hazugság. Lassan - lassan a színes mázból szürke, fájdalmas anyag lett. Szívedből kiöl minden csodát és boldogságot, melyet eddig mohón habzsolva tömött magába. Nem maradt más, mint a fájdalmas valóság. Rideg és szenvtelen. Földbe tiport, s közben minden megbánás nélkül tovább állt, új áldozatra várva, Te pedig csak ülsz a poros emlékek közt és nem érted…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése