Szenvedélyes és gátlástalan tekintet ez. Mint a jó filmekben, mikor egy – egy jelenetnél lelassul a kép, s a világ mintha megállna. Csak Te vagy és én. Mintha az univerzum megkegyelmezne nekünk, hisz oly hosszú pillanatnak tűnik.
Egészen különös. Hallom magamban hangod zúgását, pedig most némán állsz előttem. Hallom a kimondatlan szavakat és érzem az érintést, mely meg sem történt.
Gyűlölöm. Tudod, igazán gyűlölöm, ahogy rám nézel. Néha szinte már megfojtasz vele, összenyomsz, egészen parányira. Zsebre teszel, s nem engedsz menekülni. Ilyenkor erősen behunyom szemem, szorítom, s reménykedem, hogy mire kinyitom, már nem itt ébredek…
Szeretlek és gyűlöllek egyszerre. Tudod? ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése